Kategória: Kiképzés
-
Kötődés vagy szeretet?

A Labdával a szájban-ban a kötődés miben létéről beszélek nektek. Ugyanis sok gazdi úgy hiszi, hogy a kötődés egyenlő a szeretettel. Pedig ez nem ilyen egyszerű. Kutatók ma már vizsgálják a kutya-gazdi kapcsolatok miben létét és arra jutottak, hogy a kutya pont úgy kötődik a gazdájához, ahogyan a kisgyermek az anyjához. De hogyan kötődhet a…
-
Hibák, amiket ne kövess el

A Labdával a szájban-ban igyekeztem összeszedni a leggyakoribb hibákat, amiket a gazdik elkövetnek a kutya tanítása során. Hogyan nyírod ki a kutyád tanulási kedvét?Mit kell tenned, hogy gyorsabban fejlődjön?Hogy tudod megelőzni a reaktivitást és így tovább.
-
Úttestnél megállás – Tanítsuk meg együtt!

A Labdával a szájban második interaktív sétájához érkeztünk, ebben az epizódban olyan helyen szeretnék Veletek sétálni, ahol sok az úttest és, ha megoldható kevés az autó! Együtt megtanítjuk kutyádnak az úttest szabályt, hogy soha semmilyen körülmények között ne lépjen le engedély nélkül az úttestre. Így el fogod tudni engedni őt séta közben és nem kell…
-
Bogyó esete

A közös munka Mayaval és Bogyóval 2-3 hónapig dolgoztunk együtt, de itt is elég lett volna 1-2 hónap, csak Maya szerette volna, ha velük maradok még egy kicsit. Alapvetően a Maya és Bogyó közötti kommunikációt kellett megoldjuk. Természetesen kizárólag pozitív megerősítéssel tanítottuk Bogyót. Kontroll feladatokkal ( ezért jó, ha labda függő a kutya) és figyelem…
-
Sétáljunk Együtt!

Sok gazdinak stressz forrás a séta. Nem figyel rá a kutya, reaktív, szelektív a hallása, nem jön ki a játékból, de olyan is van, hogy már a lakást elhagyva átkattan valami nála és a gazdi el van felejtve. Az ügyfeleim fele számára a séta nem jó élmény csupán egy letudandó kötelesség. A Labdával a szájban…
-
Miért Kapcsolat & Kommunikáció?

A podcast 31. epizódjában, bizony 31.! arról beszélek miért ez lett a suli neve. Mert, hogy ez nem csak egy jól hangzó fantázia név. Az egész tanítási módszerem azon alapul, hogy ha tisztelettel és szeretettel kommunikálunk a kutyánkkal az magával vonja az erős kötődés kialakulását is. De szó lesz olyan alapelveimről is, hogy egy kutyát…
-
Agresszió – Labdával a szájban

Az agresszió negatívumként szokott felmerülni a kutyák viselkedése kapcsán. Pedig az agresszió teljesen természetes és sokszor jogos is. Ha agresszív kutyáról beszélünk mindenki arra gondol, hogy harapós, veszélyes állatról van szó. Pedig az agresszió nem személyiségjegy. Az agresszív viselkedés lehet, hogy csupán egy-egy adott szituációban jelentkezik és, mint mondtam sokszor jogos. Az agresszív kutya nem…
-
A baba – kutya kapcsolatról

Gyakran keresnek meg friss szülők azzal, hogy gondok vannak a kutya és a pár hónapos vagy éppen 1-2 éves baba között. Ezen problémák a legtöbbször megelőzhetőek lennének. Fontosnak tartom, hogy kutyádat felkészítsd a változásokra és, hogy annak ellenére, hogy kevesebb időd lesz rá, ha már itt van a baba, ne érezze, hogy el van hanyagolva.…
-
Reaktivitás – Labdával a szájban 25. rész

A reaktivitás igen gyakori manapság a kutyáknál. Önmagába a reaktívitás annyit jelent, hogy a kutya túl reagál bizonyos ingert, ingereket. Ez lehet egy másik kutya látványa, ugatása, egy roller, egy bicikli, egy autó, igazság szerint bármi. Nagyon fontos leszögezni, hogy a reaktivitás nem egyenlő az agresszióval. Tehát például, ha egy póráz reaktiv kutya kitámad fajtársára…
-
Trükkökkel a demencia ellen avagy idős kutya is tanulhat új dolgokat

A kiskutyám most tizenkét és féléves és úgy egy éve mutat demens tüneteket. Állatorvosi javaslatra a vitaminok mellett napi többször kell tanulnia valamit vagy legalább stresszoldó feladatokat végeznie. Mint tudjuk a trükk tanításnak csak a kreativitásunk szabhat határt. Milyen szuper nem?Hát annak egészen biztosan aki kreatív, de én sajnos nem vagyok az. Így viszonylag hamar…